Bemutatkozás
Soltész Ágnes vagyok, keramikus.
Gyerekkori álmom volt az agyag megismerése. Csodálattal figyeltem a korongon formálódó tárgyakat, azt a különleges pillanatot, amikor az anyag életre kel az ember keze alatt. Bár az álmom beteljesülésére hosszú éveket kellett várnom, amikor végül elindultam ezen az úton, a megtapasztalás mindent elsöprő volt – alapjaiban változtatta meg az életemet.
Az alkotás számomra nem pusztán formaadás, hanem belső folyamat. A kerámia készítése közben nemcsak tárgyak születnek, hanem találkozások is: az anyaggal, a természettel és önmagammal. Hiszem, hogy az önazonos alkotás szabadságából fakad a valódi minőség.
„Ha arról van szó, hogy légy önmagad, nincsenek szabályok. Határtalanok vagyunk, amíg nem szabunk határokat saját magunknak.”
Munkáimban az anyag természetességét, a kéz nyomát és a pillanat megismételhetetlenségét keresem. Minden darab egy belső utazás lenyomata – egyszeri és megismételhetetlen, akárcsak az a folyamat, amelyben megszületett.
Az alkotás szemlélete
A raku kerámia világa különösen közel áll hozzám, mert ebben a technikában az alkotás soha nem válik teljesen irányíthatóvá. A tűz, a levegő, a víz és a föld együtt formálja a végeredményt, gyakran kiszámíthatatlan módon. Ez a bizonytalanság nem akadály, hanem lehetőség: megtanít az elengedésre és a jelenlétre.
Az alkotási folyamat során nem uralni szeretném az anyagot, hanem együtt dolgozni vele. Amikor valóban jelen vagyok, és elfogadom a természet erejét, az alkotás túlmutat a tárgyon – belső tapasztalássá válik. Ilyenkor a kerámia nem csupán használati vagy esztétikai tárgy, hanem egy belső állapot lenyomata.
A raku felületén megjelenő repedések nem hibák, hanem történetek. A változás, a törés és az átalakulás természetes részei a folyamatnak – ahogyan az életünknek is. Ezek a nyomok teszik a tárgyakat egyedivé, emberivé és őszintévé.
Ez a szemlélet szorosan kapcsolódik ahhoz a gondolatisághoz, amely szerint a tökéletlenség nem hiány, hanem érték. A kontroll elengedése felszabadít, és teret ad annak, hogy a valódi szépség megmutatkozhasson. A kerámiák éppen attól élnek, hogy nem tökéletesek.
Ez a szemlélet szorosan kapcsolódik ahhoz a gondolatisághoz, amely szerint a tökéletlenség nem hiány, hanem érték. A kontroll elengedése felszabadít, és teret ad annak, hogy a valódi szépség megmutatkozhasson. A kerámiák éppen attól élnek, hogy nem tökéletesek.
Bizonyos daraboknál a törések tovább élnek, új jelentést kapnak: nem eltűnnek, hanem hangsúlyt nyernek. Ezek a munkák az elfogadásról, a gyógyulásról és az átalakulásról szólnak. Hiszem, hogy a sérülések nem gyengítenek bennünket – épp ellenkezőleg, mélységet, karaktert és történetet adnak.
Szerencsésnek érzem magam, hogy alkotóként olyan technikákkal dolgozhatok, amelyek gondolatiságukban is összhangban vannak egymással. A természet, az anyag és a belső folyamatok egysége számomra nem elmélet, hanem megélt tapasztalat, amely minden egyes tárgyban tovább él.
Számomra az alkotás nem cél, hanem kapcsolat: párbeszéd az anyaggal és önmagammal. A raku és a hozzá kapcsolódó szemlélet megtanított arra, hogy a bizonytalanság nem ellenség, hanem iránytű. Amikor elfogadom a kiszámíthatatlanságot, a folyamat őszintévé válik, és a tárgy képes tükrözni azt a belső állapotot, amelyben megszületett. Így válik az alkotás egyszerre személyessé és univerzálissá.
Bemutatkozás
Soltész Ágnes vagyok, keramikus.
Gyerekkori álmom volt az agyag megismerése. Csodálattal figyeltem a korongon formálódó tárgyakat, azt a különleges pillanatot, amikor az anyag életre kel az ember keze alatt. Bár az álmom beteljesülésére hosszú éveket kellett várnom, amikor végül elindultam ezen az úton, a megtapasztalás mindent elsöprő volt – alapjaiban változtatta meg az életemet.
Az alkotás számomra nem pusztán formaadás, hanem belső folyamat. A kerámia készítése közben nemcsak tárgyak születnek, hanem találkozások is: az anyaggal, a természettel és önmagammal. Hiszem, hogy az önazonos alkotás szabadságából fakad a valódi minőség.
„Ha arról van szó, hogy légy önmagad, nincsenek szabályok. Határtalanok vagyunk, amíg nem szabunk határokat saját magunknak.”
Munkáimban az anyag természetességét, a kéz nyomát és a pillanat megismételhetetlenségét keresem. Minden darab egy belső utazás lenyomata – egyszeri és megismételhetetlen, akárcsak az a folyamat, amelyben megszületett.
Az alkotás szemlélete
A raku kerámia világa különösen közel áll hozzám, mert ebben a technikában az alkotás soha nem válik teljesen irányíthatóvá. A tűz, a levegő, a víz és a föld együtt formálja a végeredményt, gyakran kiszámíthatatlan módon. Ez a bizonytalanság nem akadály, hanem lehetőség: megtanít az elengedésre és a jelenlétre.
Az alkotási folyamat során nem uralni szeretném az anyagot, hanem együtt dolgozni vele. Amikor valóban jelen vagyok, és elfogadom a természet erejét, az alkotás túlmutat a tárgyon – belső tapasztalássá válik. Ilyenkor a kerámia nem csupán használati vagy esztétikai tárgy, hanem egy belső állapot lenyomata.
A raku felületén megjelenő repedések nem hibák, hanem történetek. A változás, a törés és az átalakulás természetes részei a folyamatnak – ahogyan az életünknek is. Ezek a nyomok teszik a tárgyakat egyedivé, emberivé és őszintévé.
Ez a szemlélet szorosan kapcsolódik ahhoz a gondolatisághoz, amely szerint a tökéletlenség nem hiány, hanem érték. A kontroll elengedése felszabadít, és teret ad annak, hogy a valódi szépség megmutatkozhasson. A kerámiák éppen attól élnek, hogy nem tökéletesek.
Ez a szemlélet szorosan kapcsolódik ahhoz a gondolatisághoz, amely szerint a tökéletlenség nem hiány, hanem érték. A kontroll elengedése felszabadít, és teret ad annak, hogy a valódi szépség megmutatkozhasson. A kerámiák éppen attól élnek, hogy nem tökéletesek.
Bizonyos daraboknál a törések tovább élnek, új jelentést kapnak: nem eltűnnek, hanem hangsúlyt nyernek. Ezek a munkák az elfogadásról, a gyógyulásról és az átalakulásról szólnak. Hiszem, hogy a sérülések nem gyengítenek bennünket – épp ellenkezőleg, mélységet, karaktert és történetet adnak.
Szerencsésnek érzem magam, hogy alkotóként olyan technikákkal dolgozhatok, amelyek gondolatiságukban is összhangban vannak egymással. A természet, az anyag és a belső folyamatok egysége számomra nem elmélet, hanem megélt tapasztalat, amely minden egyes tárgyban tovább él.
Számomra az alkotás nem cél, hanem kapcsolat: párbeszéd az anyaggal és önmagammal. A raku és a hozzá kapcsolódó szemlélet megtanított arra, hogy a bizonytalanság nem ellenség, hanem iránytű. Amikor elfogadom a kiszámíthatatlanságot, a folyamat őszintévé válik, és a tárgy képes tükrözni azt a belső állapotot, amelyben megszületett. Így válik az alkotás egyszerre személyessé és univerzálissá.